Részletek „A HELY”- A pokol kapujából c. könyvből

Találtam egy jópofa mottót,
ami „A HELY”-et juttatta eszembe:
Ha problémád van, gyere és mondd el!
Ha nincs, akkor gyere, mondd el, hogy csinálod!
Nekem tetszik.


 

Munkálkodom a vállalt feladataimon. Állásokat nézek, elkészült az önéletrajzom, regisztráltam az állásajánló honlapokon + dolgozom, + ismerkedek, + haverokkal vagyok, + sportolok, + levelezem..., szóval gondolok ám rátok, csak nem jutok el hozzátok esténként. Majd lenézek februárban szerintem.
Ja, és az én mostani mottóm: két kis lépéssel nem jutunk át a szakadékon. :)

 
26 éves társfüggő


 

22 éves vagyok, és egy évvel ezelőtt azt se gondoltam, hogy megélem a huszonkettedik születésnapomat, azt meg pláne nem, hogy egyetemre járhassak és boldog legyek. Amit legfőképpen visszakaptam az életembe, az a belső béke, amit már évek óta keresek. Lehet, hogy 22 éves vagyok, de úgy érzem magam, mintha sokkal több évet éltem volna meg, és már többé nem tudom visszaszerezni azokat az elveszett éveket. De most már hálás vagyok azért, amit átéltem, mert másképpen látom a világot, értékelem a kicsi dolgokat, amiket éveken keresztül észre sem vettem.

                                          
22 éves függő lány



Zoltán vagyok. 18 éves koromban kezdtem el kábítószerezni. Akkor LSD-ztem először, és hát nagyon tetszett a dolog, mert elég sok mindent adott, másképp láttam a dolgokat, és ez akkor nagyon tetszett nekem. Amikor már napi szinten szedtem, rájöttem, hogy ez így gáz, és akkor leálltam pár hónapra, akkor jött a speed, azt rögtön szúrni kezdtem. Azzal eltelt egy-két év, eljártam partizni, meg mindenhova, ez is jó volt. Füvet végig szívtam mellette. Közben dolgoztam, elég jól kerestem, tehát meg is tudtam szerezni a kábítószerre a pénzt, és akkor kezdtem el inni, amikor letettem a kábítószert, és kőkemény agresszív alkoholistává váltam. Ez bő négy évig tartott. Akkor volt egy két és fél éves kapcsolatom, a lány is kábítószerfüggő volt, gyakorlatilag újra teljesen benne voltam a dologban, már a kiutat sem láttam. Persze mindig bennem volt, hogy látom, hogy ez így gáz, hogy teljesen benne vagyok a kábítószerben. Le akartam rakni, de igazából így csak a vágy volt meg, tettek nem követték. Akkor kirúgtak a munkahelyemről, és akkor befeküdtem a Lipótra Csernushoz. Hát ott szóba került, hogy a barátnőmet dobom és akkor jött egy életformaváltás. Ja, és akkor igazából nem volt semmilyen életem, amibe vissza tudtam volna kapaszkodni, ezért javasolták, hogy menjek el egy drog rehabilitációra, aminek az időtartama egy év körüli. Akkor hirtelen úgy döntöttem, hogy nem megyek, visszaestem a piába, a barátnőmmel nem szakítottam, aztán még eltartott egy ideig, a végén megint elmentem elvonóra, utána pedig egy rehabilitációs otthonba, ami három hónapig tartott nálam, utána haza jöttem. És hát akkor visszaestem a piálásba. Utána beültettem az esperált, ez jó volt, utána nem ittam semmit. Volt egy barátnőm, pár hónapig tartott a kapcsolat, akkor tiszta voltam, nem szívtam. Aztán lazult a kapcsolat, és akkor megint elkezdtem szívni. Jelen pillanatban három hete vagyok tiszta. Optimizmus? Hát, a mai napon nem vagyok optimista, most kezdek rájönni, hogy kaptam egy feladatot, hogy munkát vállaljak, amit én kértem magamnak, hogy ne legyek otthon egyedül. De ez nem olyan egyszerű, mint ahogy én elképzeltem. Lekerültem a „A HELY”-re, ahol bekerültem a csoportba olyan emberek közé, akik tényleg segítenek. De még nincs bennem optimizmus. Jobb az olyan segítő, aki maga is benne volt, mivel tapasztalatokkal rendelkezik, és sokkal jobban elfogadja egy kábítószeres egy másik, volt kábítószeres tanácsait. Fontos, hogy az embernek segítsenek, mert teljesen elmagányosodtam végül, és nem volt egy biztos pont az életemben. Most úgy érzem -annak ellenére, hogy nem vagyok teljesen optimista-, hogy talán sikerül. Kell az elhatározás, az akaraterő, de kell a segítség, vagyis a jó segítség.