A depresszió, mint az én tagadása

deress4A depressziót felfoghatjuk az én elvesztésének közvetlen jeleként is, ami a saját érzelmi reakcióink és megérzéseink tagadását jelenti. A tagadás az életben maradáshoz, a szeretetvesztés elkerüléséhez szükséges alkalmazkodással a gyermekkorban veszi kezdetét. Ezért a depresszió igen korai sérülésre utal. Már a kezdetekkor, az újszülött korban esnek ki olyan érzelmi tartományok, melyekre a szilárd éntudat kialakításához lenne szükség. Vannak gyermekek, akik már legkorábbi érzéseiket, például az elégedetlenséget, a haragot, az aggodalmat, a fájdalmat, a saját testük feletti örömet, sőt, az éhségérzetüket sem élhették át szabadon. Anyák olykor büszkén mesélik, hogy csecsemőjük milyen szépen megtanulta éhségérzetét elnyomni, és ha figyelmét szeretetteljesen elterelték, nyugodtan kivárta az etetési időt.

Ha eldobtuk életünk megértésének kulcsát, akkor a depresszió okai – ahogyan szenvedéseink, a betegség és a gyógyulás is – szükségszerűen titokban maradnak előttünk.

A szeretetre és morálra vonatkozó hagyományos elképzelések kritika nélküli fenntartása nagyon alkalmas arra, hogy saját történetünk reális tényeit elkendőzzük vagy elfojtsuk. Ám ha nincs szabad bejárásunk a tényekhez, akkor a szeretet gyökerei elvágva maradnak. Nem csoda, hogy az egymással való szeretetteljes, nagyvonalú és megbocsátó bánásmódra való felhívások, terméketlenek maradnak. Nem szerethetünk igazán, ha tilos meglátnunk szüleinkről és nevelőinkről, sőt saját magunkról az igazságot. Csak úgy tehetünk, mintha szeretnénk. Ám ez az alakoskodó viselkedés ellentétes a szeretettel. Összezavar és becsap, tehetetlen dühöt ébreszt a másikban, amelyet el kell fojtania, soha tudatosan át nem élheti, és emiatt rombolóan hat. Főként, ha a másik attól függ, hogy hisz-e ebben az állítólagos szeretetben.

maszkA depresszív hangulatot, amely természetesen megnyilvánulhat, illetve elrejtőzhet pszichoszomatikus panaszokban is, valószínűleg mindenki ismeri saját élményeiből. Ha az ember figyel rá, nem nehéz észrevenni, hogy szinte mindenhol (ahol egy saját impulzust vagy egy nem kívánt erős érzelmet elnyomtunk) felbukkan, és gátja a spontán elevenségnek. Ha például a felnőtt egy közeli barát elvesztése miatt nem érezhet szomorúságot, hanem valamilyen könnyed kikapcsolódás segítségével igyekszik elfojtani a bánatot, vagy ha abbéli félelmében, hogy elveszít egy barátságot, saját maga elől elrejti az idealizált barát viselkedése miatti felháborodását, nagy valószínűséggel számolhat depresszív hangulat felléptével. A jelenbeli helyzet ugyanis figyelmezteti a korábbi, elfojtás alatt tartott függőségre. Amikor elkezd figyelni erre az összefüggésre, akkor depressziója a hasznára válhat: tanulságos igazságokat tudhat meg magáról.

A gyermeknek nincs még meg ez a lehetősége. Még nem láthat keresztül az öncsalás mechanizmusán, másrészt, ha nincs megtartó, empatikus környezete, érzelmei ereje sokkal jobban fenyegeti, mint a felnőttet. Ám még a felnőtt is mindaddig gyermekként félhet érzelmeitől, míg nem tudatosul benne, hogy félelme min alapszik. Hasonló, fölöttébb szélsőségesen intenzív érzelmekkel csak a pubertás táján találkozunk ismét. Ám a pubertás fájdalmaira való visszaemlékezés, az, hogy az ember nem képes saját impulzusait ellenőrizni és megérteni, emlékezetünk számára sokkal inkább hozzáférhető, mint az első traumák, melyek igen gyakran egy idillikus gyermekkor képe vagy egy közel teljes gyermekkori amnézia mögött vannak elrejtve.
Ahogy többször tapasztaljuk, hogy az erős kora gyermekkori érzések áttörése, melyet főként a meg nem értés színez, fel tud oldani egy hosszabb depressziós hangulatot, úgy változik meg az idők során viszonyulásunk nem kívánt érzelmeinkhez, mindenekelőtt a fájdalomhoz. Rájövünk, hogy nem kell örökösen, kényszeresen a régi sémákat követnünk (csalódottság – a fájdalom elfojtása – depresszió), hiszen van más lehetőségünk is a csalódásaink kezelésére, nevezetesen az, hogy megéljük fájdalmunkat. Ezáltal nyílik meg először a korai élményeinkhez vezető út, az út eddig észrevétlen részeihez és saját történetünkhöz.” A. Miller – folytatás lesz

Az Alapítványnál Egyéni konzultáció, illetve csoportos foglalkozások keretén belül lehetőséged van arra, hogy segítséget kapja a problémáid megoldásához. Részletekért kattints ide >>>