Mindent inkább, csak ne az igazat!

cikk4A gyakorlat arra tanít, hogy a lelki betegségek elleni harc egyetlen hatásos fegyvere: saját gyermekkorunk egyedi és egyszeri történetének érzelmi felfedezése. Meg tudunk-e valaha is szabadulni minden illúziónktól? Minden élet telis-tele van illúziókkal, valószínűleg azért, mert a valóság elviselhetetlennek tűnik számunkra. Az igazságot mégsem nélkülözhetjük, hiszen elvesztéséért súlyos betegségekkel kell fizetnünk. Ezért hosszú folyamat során próbáljuk felkutatni saját személyes igazságunkat, amely, mielőtt egy újfajta szabadsággal ajándékozna meg, mindig fájdalmas-hacsak be nem érjük az intellektuális belátással. Ez esetben azonban ismét megmaradunk illúzióink világában.

Múltunkat a legkevésbé sem tudjuk megváltoztatni, a sérüléseket, melyeket a gyermekkorunkban elszenvedtünk, nem tehetjük meg nem történtekké. Ám saját magunkat megváltoztathatjuk, „kijavíthatjuk”, s saját integritásunkat visszanyerhetjük. Ezt akkor tehetjük meg, ha elhatározzuk, hogy a múlt történéseiről magunkba raktározott tudást közelebbről is megszemléljük és tudatosítjuk. Ez persze kellemetlen-ám megteremtheti számunkra lehetőséget, hogy kiszabaduljunk a gyermekkor láthatatlan s mégis oly rémületes fogságából, s múltunk tudattalan áldozataiból olyan felelősségteljes emberekké változzunk, akik ismerik saját történetüket, és képesek arra, hogy együtt éljenek vele.

A legtöbb ember pont az ellenkezőjét teszi. Semmit nem akar tudni saját történetéből, s ezért azt sem tudja, hogy alapjaiban az határozza meg, hiszen feloldatlan és szorongatott gyerekkori élményeiben él. Ezek az emberek nem tudják, hogy olyan veszélyektől félnek és olyan veszélyekkel küszködnek, amelyek egykor valódi veszélyek voltak, de már régóta nem azok. Tudattalan emlékek, elfojtott érzések és szükségletek hajszolják őket, s ez szinte minden tettüket, történésüket eltorzítja, mindaddig, míg azok tudattalanok és tisztázatlanok maradnak.

gyökérA gyermekkori szenvedések elfojtása nemcsak az egyén életét határozza meg, hanem a társadalom tabuit is. Ezt jól tanúsítják a szokványos életrajzok. Ha az ember elolvassa például egy híres művész életrajzát, láthatja, hogy az valamikor a serdülőkor táján kezdődik. Azt megelőzően a művész gyermekkora vagy „boldog”, „vidám”, „gondtalan” volt, vagy „tele volt nélkülözésekkel” vagy „biztatásokkal”, de hogy milyen is volt a kérdéses egyedi gyermekkor, az teljesen érdektelennek tűnik. Mintha nem a gyermekkorban rejlenének az egész további élet gyökerei.” Alice Miller