Dohányzás függőség


smoking2A legtöbb dohányos képes helytállni a munkában, és más szenvedélybetegektől eltérően nagyon jól teljesíthetnek. Miután azonban a cigaretta segítségével elnyomják érzéseiket, emberi kapcsolataikban érzelmileg kevésbé hozzáférhetőek lesznek. Amikor felhagyunk a dohányzással, érzékennyé és sebezhetővé válunk. Ez több, mint a közvetlen megvonási tünetek tapasztalása. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy dohányzunk. Nem akarunk lemondani arról az érzelmi mankóról, amelynek segítségével bármikor azonnal elcsitíthatjuk érzéseinket. Rettegünk attól, hogy saját szorongásunk és ingerlékenységünk miatt szinte a falra mászunk.  Akarunk egy gyógymódot.

Nem kell hinnem abban, hogy a cigaretta az életem lényeges része, vagy szükséges reakció valamiféle stresszhatásra.

Ha újra rágyújtanék, függő módjára dohányoznék. Arra használnám a cigarettát, hogy elnyomjam az érzéseimet. Nem adatott meg nekem az ésszerű, vagy alkalmi dohányzás kiváltsága. Bármilyen hangulatmódosító szert vagy eljárást függő módjárta használnék: elsősorban arra, hogy megváltoztassam a módot, ahogyan érzek. Azért dohányoznék, hogy elnyomjam a kényelmetlen érzéseimet – és ebben a folyamatban egyidejűleg elnyomnám a kellemeseket is.

Ha nem használhatom az érzéseimet viselkedésem iránytűjeként, el vagyok veszve.
Vagy érző ember vagyok, vagy pedig nem. Vagy megengedem magamnak, hogy az érzéseim teljes skáláját átéljem, vagy elnyomom őket. Szeretném ugyan elnyomni kényelmetlen érzéseimet, és megtartani a kellemeseket – de ez nem lehetséges. Az érzések elnyomása persze nem „minden vagy semmi” alapon működik, inkább „több-kevesebb” alapon. Minden érzésemet takarékra teszem, ha bármilyen hangulatmódosító szert vagy eljárást használok. Ez az, amit a dohányzás okoz.

A függőséget nem az határozza meg, hogy az ember mit használ, vagy mennyit használ, hanem sokkal inkább az, hogy milyen célra használja a hangulatmódosító szert vagy eljárást.

Jobban szeretjük a hangulatmódosító szereket vagy viselkedésformákat bárkinél vagy bárminél. Megadják nekünk, amire vágyunk, és megadják azonnal. Ebből a szempontból semmi sem gyorsabb egy cigarettánál – így aztán semmi sincs, ami jobban rombolná a közeli kapcsolatokat

Ha valóban közel szeretnénk lenni másokhoz, sérülékenynek kell maradnunk – érzékenynek kell lennünk mások érzéseire, és képesnek kell lennünk arra, hogy érezzük a fájdalmat: vagy azért, mert együtt érzünk a másikkal, vagy azért, mert ez a saját válaszunk a viselkedésünkkel kapcsolatos érzéseikre.  A cigaretta azonnali mankó, menekülés az érzelmi felelősség elől, és segít, hogy elhessegessük a személyes fájdalmat, vagy elkerüljük a másokért való aggódást, a velük való törődést.  Immúnissá válunk az érzelmeinkkel szemben – és pontosan ezért dohányzunk. Ezt akarjuk. Ha ez nem okoz kárt másoknak, éppúgy, mint önmagunknak – azzal, hogy mérgezi a kapcsolatainkat – akkor mégis mit okoz?

Az állítás: „szükségem van egy cigarettára ahhoz, hogy normálisan tudjak dolgozni” világos beszéd – a függőségről szól.

In: Robert Lefever: Smoking Additction